Kilencéves gyerekem évek óta létezik a HP- és a LOTR-világok bűvöletében. Ennek megfelelően, mikor feltettem a kérdést, hogy minek örülne karácsonyra, rávágta, hogy gyűrűkurás vagy heripotteres legónak... Na most a Legendás állatok-széria miatt a HP-legók még csak-csak mennek, még ha horror áron is, de Gyűrűs ura-legót vadászni már-már extrém sport kategória. 

Így született a következő munkamegosztás: keresztanyja ebayezik neki néhány legóhobbitot meg egyéb lególényeket Középföldéről, én pedig elkészítem hozzá Zsáklakot.

Karton alapra papírmaséból készítettem el a buckát, majd száradás után bevontam műfű hatású dekorgumi lapokkal. Spatulából, kartongurigákból, műbőrből, parafa dugóból készült ajtó, ablak, kövekből raktam ki kerti utat, lépcsőt. Kövekből, dugóból, gurigából és spatulából készült a kút és a kerti bútorok, miniatűr könyvvel, madártollal a kisasztalon. Drótból fát hajlítgattam, ágaira dekorgumiból kivágott leveleket ragasztottam. A terep egyenetlenségeit, a ragasztási pontokat mohával takartam. Modellezőpasztából készítettem kis korsókat, amiket akrillal festettem, lakkoztam, majd szárazvirágokkal tölttötem meg. Egy régi, rossz karórából lett kültéri falióra. Na és persze nem maradhatott el Baggins feliratú postaládú, valamint a "No admittance..." tábla sem.

A temetkezési vállalkozó azt mondta, így szokás. Már ha nem kérünk nyitott koporsós temetést - de persze nem kértünk. Soha nem szeretted, ha fürkész tekintetek irányultak rád, és most sem örülnél, ha így látnának: sápadt, vértelen, koponyára aszott arcbőr, mely könyörtelenül kirajzolja a csontok éles körvonalait, amiket csak itt-ott takar jótékonyan néhány, halálodban is megzabolázhatatlan, a betegséged hetei alatt fodrászt nem látott, durva szálú hajcsomó. A tüdődben, csontjaidban burjánzó, megvadult, falánk sejteket is az utolsó pillanatig titkoltad, előlünk is, inkább előremenekülve a halálba; néha azt érzem, annak sem örülnél, ha bármelyikünk egyáltalán ott lenne a temetéseden.
- Szóval így szokás. - Már ott volt a nyelvem hegyén, hogy talán eltekinthetünk tőle, hogy talán ez is olyasmi, aminek nem feltétlenül örülnél - de elgyávult bennem az ellenvetés. Hogy is merhetnék ellentmondani, én, a zöldfülű, oktondi turista az életvég rituáléinak ismeretlen útvesztőjében, én, aki az imént tett tanúbizonyságot teljes együgyűségéről azzal, hogy fogalma sincs, mi az a rögtakaró és miért kéne nyolcezret fizetni érte; aki hosszú percekig álldogál tétován a faragott fakoporsók gondosan feltornyozott halmai előtt, szegényes esztétikai érzékével képtelenül különbséget tenni a más és más fantázianévre hallgató és eltérő árfekvésű mintadarabok között. Mint bukott diák a pótvizsga időpontját, vettem hát tudomásul, hogy a legkésőbb temetés előtt két nappal el kell juttatnom egy megfelelő méretű és minőségű arcképedet a temetkezési vállalkozónak, hogy a ravatalozóban ki tudják tenni a koporsód mellé (végül a legvilágosabb fából készült, legegyszerűbben díszített darabra esett a választás).
Még ekkor sem tudtam, talán csak sejtettem, milyen megoldhatatlannak tűnő feladat elé állítom magamat. Bennem is van egy zsigeri ellenszenv a fényképezéssel szemben, ha lehet, elmenekülök a felvillanó kamerák elől, és még inkább kíméletlenül konfrontáló, gyakran már-már karikatúrának tetsző termékeik elől. Ennek ellenére minden fontos családi esemény képkockáin felbukkanok, életem egyes szakaszai viszonylag jól dokumentáltak, s valahogy az az érzésem, mintha a saját gyermekem születése óta különösen sok fénykép készült volna rólam is. Ezzel szemben téged mintha szemérmesen került volna a kamera: a családi képeken leginkább hiányoddal képviselteted magad. Az a néhány fénykép, melynek mégis sikerült nyakon csípnie téged - homályos, szemcsés, esetleg fényt kapott. Az arcod szinte soha nem látszik: bemozdulsz a fénykép készültének pillanatában, fejedet lehajtod, elfordítod vagy ég felé emeled. Itt-ott rád találok egy-egy kép hátterében: egy belógú láb, egy ismerős kabátujj.
Ahogy haladok vissza a fényképes családtörténetben, egyre erősödik bennem a gyanú, hogy talán sosem voltál igazán köztünk - mint aki nem-lenni igyekszik... mint aki árnyék.
Régi-régi családi nyaralásoknál tartok már, újjonnan ébredt reménnyel: ezekről a képekről már nem hiányozhatsz, ezek a napok-hetek szép és fontos emlékek voltak számodra is. - Annál jobban elönt a kétségbeesés, amikor felbukkansz egyik-másik fotón: a kamera helyett konokul a távolba bámulsz; egyedül vagy, talán máshol vagy. Mint aki mégsincs ott a képen - nézed a tengert, az erdőt. Bármit, akármit. Valamit, ami nincsen ott. A több száz felvétel között mégis akad néhány, ahol az arcod a kamera felé fordul - s talán ezek a legrosszabbak: keserűség van az arcodon. Mint egy nagytestvér, aki eljátszik ugyan a kisebbel, látszólag részt vesz a játékában, míg vigyáz rá, de már tudja: gyermetegen szánalmas, és fölösleges az egész.
Mire már-már elszántam magam, hogy szembemegyek a temetési hagyományok számomra nehezen kiismerhető szokásjogával, és kiállok amellett, hogy se nyitott koporsó, se fénykép ne legyen - rábukkantam néhány réges-régi felvételre. Némelyikük fekete-fehér, de akad köztük színes is. Nincs belőlük sok, többségük gyenge minőségű, nagyításra alkalmatlan. Egy dolog köti össze őket: a mosolyod. Ezek közül végül kiválasztottam - kiválasztottunk - egyet, mely némi képszerkesztői bravúr segítségével vállalható minőségben volt nagyítható és nyomtatható, és az került ki a ravatalozóban egy állványra. Sötét tónusú kép - rövid, vastag szálú, sötét hajad szinte beleolvad a hátterébe. Nem a kamerába nézel, hanem kissé ferdén mögé, a távolba; szád körül mosoly, arcod fénylik, átszellemült. Harminckét éves vagy a képen, annyi, mint én most. (Pár hónappal meg is előzlek, de talán téged néznének idősebbnek, ha egymás mellé állnánk: én máig nem tudtam levetkőzni valami gyermetegséget, ami minden fényképen ott van az arcomon). Egy kilencéves fiad van - éppen, mint nekem most. És a szemeidben ott van a fény, az a derű, ami után - így utólag értem -, annyit kutattam képek százain át.
Anya, olyan jó lett volna, ha ismerhetlek akkoriban.

Tulajdonképpen írhatnék arról a "fortélyos félelemről", amit - nem tudok máshogy fogalmazni - rendkívül ügyesen, kíméletlen tudatossággal építettek fel az elmúlt évek során, és ami a mindennapok védhető részévé emelte az autóabroncsok kiszúrását, az ablakok kővel behajítását, az életveszélyes fenyegetést, az utcán leköpést, a balesetnek maszkírozott gyilkossági kísérletet. Arról a művészi vénával és hidegvérrel megkomponált "fortélyos félelemről", ami az egészen kicsi gyerekek életébe is beszivárog - gyerekpszichológusként nem ritkán (egyre gyakrabban) találkozom olyan kiskamaszokkal, kisiskolásokkal, sőt óvodásokkal, akiknek az obskúrus és homályos, már-már mitológiai szörnnyé nagyított migráns kísért rémálmaikban; akiknek zsigeri félelmeit, szorongásos tüneteit át- meg átszövik a hónuk alatt gépkarabélyt, cipőikben pokolgépet rejtegető bevándorlók ördögi képe.

Fiam Playmobil-katalógust lapozgat.

- Anya, nézd, kalózhajó! Annyira jó! Én szeretnék ilyet... Veszünk nekem egy ilyet?
- Nem.
- De miért nem?
- Mert 20-30 ezer forintnál olcsóbban nem kapod meg.
- És annyi pénzed nincs?
- Éppenséggel van... de ha megveszem belőle, akkor két hónapig nem eszel a suliban. Vagy nem mész kórustáborba meg aikidózni szeptemberben.
Ezen elmerengünk, szomorkodás csendben. 
- Viszont... azt hiszem, maradt még spatulánk a babaház után... Mit gondolsz?
- Megcsinálod, anya? Csináld meg, lécci!
- Legalábbis megpróbálom.

....

Ilyen lett. A törzs nagy része kartonalapra ragasztott spatulákból készült, a vitorlák dekorgumiból vannak, a kötélzet kenderzsinegből, illetve gyümölcshálóból, az árbocok papírtörlő-gurigából és hurkapálcából, az árbockosár egy keményebb papírgurigából (talán konferenciára vittem benne egyszer posztert) és annak a kupakjaiból, a forgatható kormánykerék borosdugók közé ékelt fakarikákból és fogpiszkálókból, a vasmacska és az árbockosáron ülő papagáj maradék zsugorfóliából, a csiga, amire a horgonykötél fel van tekerve, cérnaspulniból készült. A hajó farában, a kormánykeréktől jobbra van egy felnyitható csapóajtó, ami a hajó gyomrába vezet. Amit be kellett hozzá szerezni, mert nem volt itthon (elég): egy tubus folyékony ragasztó, egy üveg ragasztólakk; összesen durván 1200 Ft. Elkészítési idő: 2 nap. A legénység toborzása folyamatban.

A fiam újabban elég erős Gyűrűk ura- és Hobbit-rajongó, ami egyúttal komoly sárkányrajongásban is megnyilvánul. Így jött pár napja az újabb felkérés:

- Anya, horgolj nekem egy sárkányt.

(Miért ne rajzoljak? Miért ne bárányt?? Ládában?)

Nem minden morgás és aggodalom nélkül láttam neki a #toronyórátlánccal sorozat újabb darabjának, különösen, hogy az se nagyon rémlett, hogyan kell kézbe fogni a horgolótűt, nem hogy melyik pálcát hogyan és miért. De belerázódtam.

Így született meg két nap alatt Tivadar, aki ugyan nem Smaug, de csak jobb egy barátságosabb sárkánnyal aludni, ugye...

Azóta már kapott fészket egy kis kosárban, és látta a Hobbit összes részét Marcival XD

Őszre fog megjelenni a moly.hu közösségi oldal 3. antológiája, Csillagles címmel. Lesz benne 3 versem, és az egyikhez, a Hódvadászathoz a kötet egyik illusztrátora, Makoviczki Dóra (Lahara) ezt a helyes hódot készítette:

Lahara Deviantart-oldala: http://lahara.deviantart.com/gallery/

A kötet itt előrendelhető: https://www.indiegogo.com/projects/3-moly-antologia-books-poetry#/

Iskolai karácsonyi vásárra felhasználtuk fiam osztályának teljes félévi ceruzacsonk-termését :)

Nyaranta a Művészetek Völgyében mindig önálló udvara van a Manóműhelynek (http://www.manomuhely.hu/). Sajnos, mert a hétéves fiam minden nyáron félnapokat tölt el ott ácsingózva, vágyakozva. Ő semmi mást nem kér Kapolcsról, csak egy manót. Egy egészen kicsit. Hát hogyne. Alig huszonötezer. Simán megéri…
Úgyhogy három nyári parttalan vita után nekiduráltam magam, és előállítottam itthon a favoritot. Lili lett a neve, „mert az a legszebb lánynév”.

gyere hamarabb:
alacsonyan szállnak a
futómadarak

ma legyen új szám!
– virtuózan játszol a
pajzsmirigy húrján

pólód dobd le, és…
gombatlanságból elkö-
vetett ölelés!

nyúlj mellem felé:
mellkasomban ficánkol
virgonc halfilé

lélegzetedben
ha alszom: horkolótűvel
köss paplant nekem

*

futsz, üt az óra,
már tűkön ülve vár a
lejárópróba

mint jó feleség:
elteszem télire hűlt
helyed melegét

Purgatórium

Pasztörizálás:
hőkezelt lélek mentes
a bűncsíráktól.

Nehéz dolog megfelelni a gyerek elvárásainak. Most például annak, hogy versmondó versenyre olyan verset találjak neki, ami érdekli, amivel tud azonosulni, ami párbeszédes, amiben lehet bohóckodni, ami nem nagyon hosszú, amit könnyen meg tud tanulni, amit biztosan nem mond más stb.
Kínomban közös kalandunkból írtam dokumentarista igénnyel ezt a kis izét. Versmondóverseny-kompatibilitását nem tudom felmérni, nem is lényeg – de a megrendelő háromszor egymás után rötyögte végig nagy élvezettel, hogy végre, ez tényleg az ő verse.

Hódvadászat

Hosszú, erős spárgát vágok,
s rácsomózok botokat:
Lesben állok, kész a csapda!
Zseniális gondolat!

– Anya, gyere, nyiss ablakot!
– hívom anyát lelkesen.
Jön is hamar (elég gyorsan,
hogy a csapdán átessen).

– Mi a tarka macska farka
nálad ez a romkocsma?
– érdeklődik örömmel,
fájós lábát nyomkodva.

– Ez? Hódcsapda! Tettem ki fát,
s ha érzi az illatot,
megéhezik, s bejön majd az
ablakon. Ha kinyitod.

– Berepül a negyedikre??
– Ugyan, anya! Van szárnya??
Ne viccelj már. De a falon
körmeivel felmászna.

– S hogy fogod meg? – Amíg eszik,
háta mögé lopakszom.
A zsineget feltekerem,
s a dobozba pottyantom!

Anya töpreng: – Szerinted egy
átlagos hód mekkora?
– Nem fér bele…? – Fejét rázza.
– Akkor kis hód… hódbaba…

Anya bólint, elfogadja:
– Jó, talán az belefér…
– Jaj, de baj van! Rossz lesz neki
nálunk, hisz a vízben él!

– Betesszük a fürdőkádba.
– Nem süllyed el? – aggódom.
– Dehogy süllyed, lüke pék!
– Óvom őt, ha van hódom…

Jaj, de akkor, anya, engem
szörnyű veszély fenyeget!
Fürdés közben fogaival
megrágcsálja testemet!

– Kitesszük majd a lavórba
– vigasztal az anyukám.
– Ha fürödtél, visszarakjuk
őt a kádba azután.

– Lakjon inkább a lavórban,
belefér, hisz babahód…
Reggelire neki is majd
csinálj meleg kakaót!

– Persze meg még faágakból
friss, ropogós szendvicset…
De biciklin babahódot
iskolába nem viszek!

– Megtarthatom? – Ujjongok,
és nagyokat szökkenek.
– Üsse kavics… – mondja anya.
Igent mondott? Döbbenet!

– Kisujjeskü? – Kisujjeskü.
Becsszavamra fogadom:
megtarthatod mindet, ami
bemászik az ablakon!

Kis böngészéssel remek letölthető agymanós társasjátékok találhatók az interneten. Az Agymanók pedig jók, mert viccesek, plasztikusak, érthetővé és kézzelfoghatóvá tesznek egy csomó jelenséget, fogalmat. Mind saját gyerekkel, mind terápiában jól használhatók (és nem csak gyerekekkel!).

A társasjátékokhoz pedig szükség van megfelelő figurákra, amiknek a beszerzése már sokkal nehezebb ügy. Nem is kísérleteztem vele, hanem elkésztettem inkább Derűt, Bánatot, Majrét, Undort és Haragot modellezőpasztából. Kaptak akrilfesték- és lakkborítást, és most már indulhat a társasozás.

Ők a figurák:

Ez meg az Agymanók-rajongó hatéves fiam rajza: Riley feje keresztmetszetben, miközben anyukája puszit ad neki

Mindennek az az oka, hogy édesanyám nyugdíjba ment.

Miután pedig nyugdíjazását megelőzően vagy 40 évig háziorvosként működött, ez együtt járt egy orvosi rendelő felszámolásával is.

Csuda dolgok akadnak, halmozódnak fel évtizedek alatt egy ilyen helyen! 

Ott van például a faspatula. Vagy nyelvlapoc, az ugye magyarosabb. Őszintén szólva imádtam gyerekként! Mindig sóvárogtam, hátha lenyúlhatnék egyet! - Ha tudtam volna, hogy anyu több száz tételre rúgó készletet őrizget belőle a szekrényében, mert rossznak és balesetveszélyesnek érezvén soha nem használta őket!

Na már most én ezeket a biztos haláltól mentettem meg. Befogadtam mind a 460 db-ot. (Sőt vásároltam is hozzá még...)

És miután gyerekpszichológusként munkaidőm java részében olyan helyiségben működöm, ami finoman szólva is kietlen és ingerszegény, régi vágyamat valóra váltva belefogtam egy babaház elkészítésébe.

Fiam nyilvánvalóan felbuzdult ezen, és aktívan asszisztált. Volt némi egyet nem értésünk annak kapcsán, hogy babaház legyen-e a végeredmény vagy dzseditemplom, de végül ő engedett. És hozta a kreatívabbnál kreatívabb - megvalósíthatatlanabbnál megvalósíthatatlanabb ötleteit! És igényeit, hogy mi minden legyen MÉG a házon/házban. No meg a kritikai észrevételeit ("Anya, ez az asztal nagyon romos, ne haragudj, de ezzel ki fognak nevetni.").

Kooperációnk eredményeként született meg az alábbi nemdzseditemplom, amelynek munkahehelyemre való behurcolásától, bevallom, rossz érzéseim támadnak... de persze el fogom engedni! Csak kicsit még játszunk előbb. :)

És miért Patyomkin-ház? Mikor az egyik werkfotót (pácolatlan zongoráról, csigalépcsőről) feltöltöttem a netre, egy volt osztálytársam gratulált a költözésünkhöz. :D

A bútorok zöme spatulából készült szintén, némi filcanyag, dekorgumi, fagyöngy felhasználásával, a fürdőszoba elemei papírmaséból vannak.

épp harmincéves lettem én,
és vár még kétszáz vélemény,
amit
ma itt

meg kéne írnom sebtiben,
de kedvem hozzá semmilyen
– heló,
meló!

és írnom kéne doktorit,
mert megfogadtam sokszor itt:
idén
biz' én

megvédem most már, végre meg!
– hátha emelné fényemet…
(hiú
hülye!)

s lehetnék egyszer bármi más
(tűzoltó nem, ez nem vitás):
– decens
docens

…

s lehetnék felnőtt is talán
de sok-sok projekt várna rám,
család-
barát:

– egy láv mí! tendert írni ki,
és férjhez menni, iszkiri,
szerel-
mesen

lenni példás családanya,
kötni, míg fő a tarhonya,
s kazal
pacal

hétvégén futni s jógázni
és nem a lábam lógázni
(vacak
pocak)

– de mi vagyok: csak habókos,
tétova, bolondos ciho-
lógus
mókus

se szép, se csúf nő, átlagos,
és hű szerető, ám dacos;
szeszély-
veszély!

szülőnek karcos néhanap,
ki fáradt, morog, hajba kap:
anya-
banya

ki lézerkardtól elterül
ha Yoda lesújt, és belül
örök
kölök

Úgy kezdődött, hogy elolvastam Marcinak Vacskamati virágját. Nem emlékszem, valaha is hallottam-e már ekkorákat kacarászni egy mesén. Aztán jött a Gyere haza, Mikkamaka! (jót paráztunk a pomogácsoktól), a Maminti, a kicsi zöld tündér, A bárányfelhő-bodorító és a többiek. Az egész Négyszögletű Kerek Erdő. Én pedig közben valahogy elkészítettem Nagy Zoárdot (fenyőt rég akartam, és most ő volt a fejemben). Marcinak tetszett, és innen nem volt megállás: jött Bruckner Szigfrid, Aromo, Dömdödöm, Ló Szerafin, Szörnyeteg Lajos, Mikkamakka, Vacskamati, Maminti. Közben ismeretségi körben komoly viták dúltak, mert egyesek kultúrsokként élték meg, hogy Vacskamati lány (kevés a támpont, de ha figyelmesen olvassuk, valóban... egyébként ő alapvetően Macska Vathy, vagyis Vathy Zsuzsa, Lázár Ervin felesége).

Még csak a csapat egy része volt kész, Marci máris birtokba vette a figurákat. Mikkamakka készítése közben komoly játék folyt:

Aromo: Jaj, Nagy Zoárd megszúrt!
Nagy Zoárd: Nem is, te vén nyúl!
Aromo: Mi?? Ki a vén nyúl?! Nesze!
Ló Szerafin: Ne veszekedjetek! Hol van Mikkamakka? Tegyen igazságot!
Többiek: Hol van? Nincs sehol! Meg Szörnyeteg Lajos, meg Maminti se!
Ló Szerafin: Mikkamakkát éppen lakkozza egy óriás...
Többiek: Micsoda?! Mentsük meg!
Aromo: De hát minket is belakkoztak...
Ló Szerafin: Engem biztos nem!
Aromo: De igen, mindannyiunkat! Ceruzából meg dugóból vagyunk...
Többiek: Nem igaz! Hazugság! Mentsük meg Mikkamakkát!
Ló Szerafin: Nagy Zoárd, dobáld meg tűlevéllel az óriást!
Mikkamakka: Ne bántsátok! Egész érdekes érzés ez a lakk... Olyan vagyok, mint akit behavaztak...

Végül elkészült az egész társaság: ceruzacsonkokból, parafa dugóból, filcből és néhány söröskupakból. Íme:

Ezek persze az én megoldásaim. Marciéval sem feltétlenül esnek egybe, ahogyan azt meg is örökítette:

(Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő)

A Scrabble-özéshez megfelelő hangulat és légkör biztosítása szempontjából sarkalatos kérdés a hall megfelelő megvilágítása... ami alapvetően nem nagyon van, se ablak, se villany, legfeljebb ronda csíptetős lámpa, már amikor ég egyáltalán. Szóval ha már ilyen fatengelyes az egész, gondoltam, hozzuk ki ebből a maximumot, és együk gyertyafény mellett a sós mogyorót játék közben. Pici, dekupázsolható fadobozt bekentem jó félcenti vastagon glettel (még pont maradt annyi a fürdőszoba-plafon meggyógyítása után), és belenyomkodtam Adrián gyűjtött kagylókat, csigákat, köveket (kerekre csiszolt sörösüvegdarabot). Miután megszáradt, a doboztetőre csavaroztam egy sörösdoboz-nyitófület (így már csak tizenegyezer-nyolcszáztizenöt darab maradt, köszi, Bea :D ), és felszögeltem az egész hóbelevancot a hall és nappali közti ajtófélfára. Ilyen lett:

Ki jön játszani?

Nagyon régóta vágyom már saját ex libirsre. Végre találtam akkora darab radírt, amivel már érdemes volt nekifogni a faragásnak (egy pici vésővel és egy hegyezőből kiműtött pengével). A bevésett minta története hosszú, egy pszichodrámás élményből származik - az eredménnyel elégedett voltam (most már csak rendes bélyegzőpárna kellene hozzá!).
Vérszemet kaptam, csináltam egyet Marcinak is. Sajnos az enyém jobban tetszik neki... de azért megtartja :) Szerintem menő elsős tankönyvekbe saját ex libirst nyomdázni...

Fiam első rajzfilm-szerelme a Hupikék törpikék volt - és a rajongás a mai napig tart, minek következtében rendkívüli mennyiségi törpös encsembencsem gyűlt össze otthon. Gondoltam, kapjon most a 6. szülinapjára egy ehhez méltó tárolót is a relikviákhoz. Fázisfotóim nincsenek, csak a kész dobozt tudom mutatni, de röviden:
- Kivágtam kartonból egy nagyobb körlapot. Egy nejlonharisnya egyik lábának végét levágtam, ráhúztam a körlapra.
- Nagyobb hungarocell-darabokat tömtem a harisnya alá, "sátrat" alakítva ki a körlap tetejére.
- A harisnya alatt fennmaradó részt kitömtem dugig apró hungarocell-golyókkal, és addig "gyúrtam", amíg nagyjából gombakalapot nem formázott.
- Papír zsebkendőket rétegjeikre cincáltam, és decoupage ragasztóval beborítottam az egész harisnya borította gombakalapot.
- A gombakalapot száradás után ráöltögettem egy fonott szalmadobozkára, majd az egészet megfelelő színre festettem, lakkoztam.
- Végül találtam otthon (mik nincsenek itthon!) egy kicsi várat (templomot?) hungarocellből - kettévágtam, festettem, ragasztottam, lakkoztam, és így lett a két feléből a kémény és az erkély.

Teljes siker!

Ceruzacsonkokból korábban készítettem már ezt-azt, de a technika valahogy nem volt az igazi, nem is voltam egészen elégedett az eredménnyel - meg aztán maradt még egy halom fecni-ceruzám, ami újrahasznosításért kiáltott.
A legegyszerűbb egymás mellé ragasztós verzióval kezdtem, és rá kellett jönnöm, hogy a ragasztópisztoly alkalmatlan ehhez a műfajhoz. Továbbá arra is, hogy kevés a csonkokat egymáshoz ragasztani, feltétlenül szükség van valami alapra.

Így a további szín- és formakísérletek színtelenre száradó folyékony ragasztó, filcalap és ékszerdrót felhasználásával születtek.

A módszer bevált, belendültem. Gondoltam, kombinálom a cerkákat szeletekre vágott fügeággal. Így lett ez az esőfelhős izé.

Fiam eddig szótlanul figyelte az eseményeket, de ezen a ponton bekapcsolódott. A következő lokálpatrióta kreáció teljes egészében az ő ötlete, és bár a kivitelezésemmel nem volt maradéktalanul megelégedve, azért megdicsért. (Azt hiszem, az ötéves fiam kreativitásban már simán lemos a pályáról.)

Ezután következett Smaragdváros, szintén Marci ötlete alapján.

Kétségkívül lendületet adtak az elképzelései - ne tapadjunk hát meg a szín-forma kísérleteknél! Így született a jelnyelvi medál, jelentése: szeretlek. (Marcival mindig így búcsúzunk reggel az oviban.) De rendben, lehet metálvilla is.

Utána szerettem volna valami szettet is készíteni - nyaklánc, fülbevaló -, meg piszkált a napraforgó gondolata is, ez nekem egy fontos növény. Végül napraforgóból egyelőre csak medál lett, viszont piros verziója kiegészült fülbevalóval is - kimondottan egy ruha és egy táska mellé készült kiegészítőnek.

Folyt. minden valószínűség szerint köv.

Van nálunk a hallban egy régi, kopott tetejű asztalka, amit mindig jótékonyan fed a kockás terítő. Régi álmom, hogy a potpourri-tároláson kívül valami nemesebbre is fel tudjam használni... Mivel a hall nálunk a vendégfogadó sarok, olyan funkcióra gondoltam, ami család és/vagy barátok érkezésekor különösen hasznos.

Az asztalka tetejét kicsit megcsiszoltam, alkoholos filccel előrajzoltam, akril- és fafestékkel festettem, vizes bázisú lakkal háromszor átkentem. Négy oldalára öntapadós mágnescsíkot ragasztottam.

Még 93 db söröskupak hibádzik. Felajánlók cserébe:

1. benevezhetik a nevük kezdőbetűjét;

2. jöhetnek játszani!!!!!! :D

https://www.facebook.com/pages/ReBelle-m%C5%B1helynaplova/281304622007597?fref=nf

Kolléganőm (édesapja) lelkesen gyűjtöget nekem sörösdoboz-nyitófüleket (csak legalább nyugdíjas éveimben legyen majd elég időm behorgolni őket!).

Az volt Bea kérése, hogy nyitófüles ajándékot kapjon születésnapjára.

Anyagköltségét tekintve születésnapi minimálprojekt - az alábbiak felhasználásával készült:

- 2 db nyitófül

- kb. 1,5 m fehér fonal

- kb. 1 m piros cérna

- egy 20 centis faágdarab (fügefa)

- tojásfesték

- 1 pár fülbevalókapocs

A fügefaágat (Szüleim kertjében vágva) metszőollóval karikákra szeleteltem, megszárítottam, majd a húsvéti tojások mellé pár percre beáztattam a festőlébe.

A 2 nyitófület fehér fonallal körbehorgoltam, majd a megszáradt piros faágszeleteket piros cérnával rávarrtam. A nyitófülek tetején a kis likas leffentyűt felhajtottam, és belemaceráltam a fülbevalókapcsokat. Ilyen lett:

https://www.facebook.com/pages/ReBelle-m%C5%B1helynaplova/281304622007597?fref=nf

Selejtezésből maradt még egy táblavonalzóm (előző kettő fűszertartóként él tovább: http://rebelle.blog.hu/2013/07/13/euklidesz_a_konyhamban), és már régóta tervezem, hogy fényképtartót készítek belőle.

Most a frissen festett nappalifal követelte, hogy el is készüljön.

Hulladék textillel, szárazvirággal díszítettem, a fotókat kétoldalú ragasztóval rögzítettem. A képeken (balról jobbra, fentről lefelé: anyám, apai nagyanyám, apai nagyapám, anyám és nővére kétszer,  apám, anyai nagyanyám bátyja, anyai nagyanyám, anyai dédanyám).

https://www.facebook.com/pages/ReBelle-m%C5%B1helynaplova/281304622007597?fref=nf

Modellezőpasztából készült ez a fülbevaló mint híres mesterségem címere. Lehetne róla elmélkedni, hogy miért pont ez a tábla...

szemem csukva de
harmadikat kinyitom
figyelj
             csak-
                        rám

én uralkodom

magamon - kéred fele

királyságomat?

Ma szép nap van, csupa kutya...

Vagyis nem.

Hanem.

Felbuzdulva a múltkori napraforgó-telepítési akcióm eredményén (http://rebelle.blog.hu/2014/02/09/napraforgo_egybe_kisbetuvel), két éjszaka alatt kifestettem az előszobát meg a hallt, felapplikáltam még néhány marokkal a szülinapra kapott szárított ez-azokból, úgyhogy most ez van:

FB-oldal: https://www.facebook.com/pages/ReBelle-m%C5%B1helynaplova/281304622007597?fref=ts

te meg én mint Dirac delta függvény
olyan elvágólag vagyok boldog veled:
egy pontban végtelen a többi nulla

de ez most itt egy másik pont lehet

te meg én mint elgombolt kardigán
jó lenne ha nem lenne egészen rossz
ha nem lenne minden félrecsúszva
ha összeérne a hosszal a hossz

ha nem kéne varrni mégis új ruhát…

ha egy kicsit több jogom volna rád
mint lenni sorsodnak alkatrésze…!

ma a meleg sört egyedül iszom
ma a hiányod folyékony iszony
ma nem nézek a fiunk szemébe

... mert akárhogy is, ez az egyik kedvenc növényem. Indiai lótusz mellett.

Az történt, hogy a szüleim nagyon jó fejek, és azt találták ki születésnapomra, hogy elvisznek (tráráráááá, reklám helye:) Decor Worldbe (Dorozsmai úton, Naturtex után). És akkor ott vásároljak.

Mekkora jófejség már??

Vásároltam.

Zömében, sőt, kizárólag mindenféle szárított (festett) növényi részeket.

Például felszeletelt faágdarabokat.

Mint ezek itt.

És ami először készült belőle, az napraforgómező, panelajtóra. Ez:

De! Lesz más is. Csak vennem kell festéket:P

Volt Jávor a Jávornak, Sárkány a Sárkánynak, legyen hát Bagoly a Baglyosnak. - A Baglyos egyébként a Sárkánynak a férje, és Baglyokat gyűjt. De nem baj, azért szeretjük.

Ez meg hal. Csak úgy. Senkinek se.

Facebook-oldal: https://www.facebook.com/pages/ReBelle-m%C5%B1helynaplova/281304622007597?fref=ts

Modellezőpaszta, megint. Ágnes-napra.

Lefestve akrillal, lakkozva.

Pozsgással teleültetve.

Ímhol.

Facebook-oldal: https://www.facebook.com/pages/ReBelle-m%C5%B1helynaplova/281304622007597?fref=ts

Ha már volt Jávor a Jávornak, akkor most legyen Sárkány a Sárkánynak. Aki nem is sárkány, csak néha és kicsit, és csak egyszer vágott hozzám ásványvizes üveget, akkor is csak mandínerből, és másnak szánta, meg régen is volt; szóval nem sárkány. Csak valahogy rajta maradt...

De pont ennyi sárkányossággal szeretem.

Szóval Sárkány a Sárkánynak, mert szülinapja van (volt).

Készült kerek papírdoboz, modellezőpaszta, akrilfesték és lakk felhasználásával. Vaku mellett nagyon fénylik, így képen kevéssé mutat:(

(r&j)

Hz-eg!

A fergeteges színdb,

biz. S. úr műve,

az SMS[1]

tech. felt. hiányában

egyelőre elmarad.

Helyette a kijelzőn:

r&j

2 nagy család, szép ltp.-i panel.

Családi /patvar: 2 tini, sms, msn,

szerelem (mely bír6atalan). R.I.P.

Néző, help.

R:

            J!

            +láttalak este a fszt. 2 előtt

            hangocskád csontomban +rázta a velőt

            <3Mbe fúródott vesszeje Ámornak

            virgácsod látványa azóta háborgat…

J:

            R!

            szerelem lángjától /zselődök én is

            sorsunkat a Párkák +csomózták mégis…

            apád az öcsémet elkapta ma délben

            s mint 6árt jégeső elverte serényen…

R:

            öcséd e kelepcét magának emelte

            mer anyám fikuszát HCl-val kezelte

            és +ért faternak 10 pofont is talán

            a „hüje montagú” üzi a lift falán

J:

            ó R mér v te R??

            CTRL C

            (Istenem, mér estem ebbe a fickóba??)

            CTRL V

            tagadd + atyád & vigyél el diszkóba!!!

R:

            szeretsz, @-->--am? én ugyan szeretlek

            fat- és muter miatt el mégse vih&lek

            ha ezért nem szeretsz, itt 1 szmájli nesze :-P

            de hha csipázol, 1000x ezt nesze :-)

J:

            1000x

            J.

R:

            mámor volt ½ éjjel teveled csetelni

            hajnalig nem tudtam :*oddal betelni

           pötyögtél édesen, kacéran ;)va

            d aztán +szólalt a…

            bakker

            vekker :(((

J:

            nem bírok magammal, + kell innen szöknöm…!

            fater a PCmen leveledre rálelt

            vas#ot tetetett ablakomra rögtön

            ó, + a modemből kihúzta a kábelt!

                                   (Kártyájának egyenlege 15 Ft.)

R:

            *om, nem írsz már 20 órája kábé

            +fásult a <3M mint 1 karalábé

            h nem írsz, tőrömet e zöldségbe vájom

            hiányod <3Mnek soha már ne fájjon

R:

            mérget ittam inkább, az kevésbé véres

            (+ aztán pengével mégis fájna, nemde?)

            svájci bicskám /sze terád hagyom, édes

            eredeti, rozsdás, médincsájna penge

                                        *

J:

            (Egyenlegfeltöltés utáni új egyenlege: 3580 Ft.)

            jöjj, drága tőr, te okozd vesztemet!

            elsárgult fikuszok tövébe hullván

            @ok falják fel zsenge testemet

            soha senki + ne lelje ~

ilyen halált halt 2 hősünk, bájronit…

emlékükre # álljon itt

(Gyászolnak szüleik MHz-eg

<3ükben búbánat szuva /ceg.)

Modellezőpaszta, sötétbarna, fekete, fehér és bronz színű akrilfesték, lakk és kékesszürke fonal felhasználásával készült ez itten, amit párom "depressziós rénszarvasként" azonosított. De NEM rén, hanem JÁVOR! A depressziós helyett meg kiegyeztünk pajzsmirigyproblémásban.

Isten éltesse valamennyi Jávorszky nevű kedves ismerősömet! :D

Lefőtt a pálinka

szilvából pálinka

kutyából szalonna

belőlünk mi lesz ha

énekes se halott se

aszúbor meg lőre se

kólának is diétás

oroszlánnak kimérás

nevetésnek gépkacaj

díszebédnek fél pacal

leetted az inged is

vígjátéknak dzsimkerris

horrorfilmnek kecsapos

kistáskának lakkcipőnek

tépőzáras nem csatos

bádigárdnak muskétás

szemüvegnek esztékás

frizurának elviszes

beledöglünk elhiszed

szétkarmoltam a karod

vérszagra gyűl éji vad

ne reméld hogy élni hagy

ölelj meg vagy takarodj

vagy legalább kergesd el a

szívemből a visszamaradt

szőrehullott

         reménykedő

                         ázó-fázó

                                              kis szamarat

(és amikor végre kiteszed a lábad

komótosan mellkasomra ül a bánat

letépi szívemről

             a zárófedelet

                                s joghurtos kanállal

                                             majszol egy keveset)

Az I Love Buttons oldalon találtam rá a zsiráfos mintára, és szemeztem vele régóta (http://ilovebuttonsbyemma.blogspot.hu/search/label/Crochet). Aztán tegnap meghorgolásztam! Marci kérésére sálat is kapott, és újabb házi feladat, hogy a szarvon át felhúzható sapkát is oldjam meg, ha már befigyelt itt nekünk Katalin-napon a hó... (Arról nem is beszélve, tette hozzá Marci, hogy a sál sem igazán jó, mert csak a nyak egy részét takarja, és ettől még simán kaphat torokgyulladást. - Vagy én. Mert a problémát áthidalandó Marci az én sálamba tekerte bele Zsiráfot az oviból hazaúton.)

Két hete a szüleim beszabadultak egy afféle virágkötős-dekoros boltba, és élményekkel tele kerültek elő onnan. Sőt már a boltból felhívtak, hogy nekem kéne ott lennem és dorbézolnom, mert hát wow. Aztán hoztak egy kis csomagot nekem, tele azzal a termékkel, amit a legegzotikusabbnak tartottak: szeletekre vágott tengericsiga-házakkal. Ami persze tényleg izgi - de mit csináljak egy kilóval...? Na de szinte azonnal rá is jöttem, hogy mit is :)

Csakhogy.

Úgyhogy akkor mégsem.

Viszont a héten kaptam Printker-utalvány ajándékba (special thanks to Beák!), és vettem üvegfestéket, egyebek mellett (de arról majd később). És pricc-pracc-prucc, kész a lakótelepi rózsaablak (bár az egyik képen mintha domboldalra nézne az ablak, és nem Tarjánra...:P).

(FB-oldal: https://www.facebook.com/pages/ReBelle-m%C5%B1helynaplova/281304622007597?fref=ts)

A reklám helye: eredetileg csak 60 db névtáblát akartam venni a szegedi Maros utcai papírboltban, amikor pénteken beficcentem, de mindjárt a festékeknél sokkolódtam, látva, hogy a legkülönfélébb színű (jellemzően őszies árnyalatú), 100 ml-es akrilfestékek kaphatók 59 Ft-ért!!! Névtáblát feledve, elvetemedve vettem rengeteget. (Ezüst, réz, sötétzöld, antik szürke, olajzöld, fekete, narancs, kétféle kék stb.) Meg még vettem modellezőpasztát, majd oviból kijövet Marcival gyűjtöttünk egy erdőnyi lehullott falevelet, és otthon rögtön neki is láttunk a pepecselésnek. 1db levél, 1/3 csomag modellezőpaszta és némi rézszínű akrilfesték felhasználásával ez lett:

(Marci ugyanilyet készített kékben :) )

FB-oldal: https://www.facebook.com/pages/ReBelle-m%C5%B1helynaplova/281304622007597?fref=ts

Nincs időm se létrehozni, se írni. Ugyanakkor a kialvatlanság következtében való elpatkolás egyetlen reális, esélyes ellenszerét abban láttam, ha kreálok valami igazán egzaltáltat. Így jött létre ez:

Kellékek: parafa dugó, csipetnyi föld, drótszál, színtelen lakk és valami virágboltban kapható, igénytelen bizbasz pozsgás (aki tudja a nevét, nyugodtan írja meg).

(FB-oldal: https://www.facebook.com/pages/ReBelle-m%C5%B1helynaplova/281304622007597?fref=ts)

szavad csiklandós

sorvezető ujjamnak:

vakon követlek

A mai bejegyzésemet a fiam tevékenykedésének szánom, és nem elsősorban azért, mert semmi időm nincsen jelenleg bármit is létrehozni, hanem mert irgalmatlanul büszke vagyok rá.

Múlt hétvégén a szegedi Tabán Családsegítő által rendezett családi napon garázdálkodtunk, és lufival felpakolva értünk haza. A Pepi bohóc által csavargatott lufikutyából előbb egér lett, majd ma este végleg beadta a kulcsot. Marci nem rendült meg, hanem hozta a hosszúkás lufidarabkát, hogy akkor abból most csináljunk valamit. (Ez nála egy különösen kedvelt riszájkling: készített már szétdurrant lufiból plüss Micimackónak esőkabátot is.) Én éppen a hallgatóimnak fogalmaztam köremailt, emiatt nem kötött le egészen a kreatív kihívás: javasoltam, hogy talán oldja meg egyedül... Megtette. Először is közölte, hogy a hosszúkás, szottyos gumidarabból szükségképpen farok lesz. Ezután választott hozzá gazdaállatot: tigrist fog készíteni. Kért és kapott egy darab papírt, és mindenekelőtt megtervezte a lényt (bal felső sarokban farok külön lerajzolva).

Ezután egy ép, kerek lufira felskiccelte a vadállat fejét, majd egy újabb papírlap becsíkozásával megalkotta a hasát. Ezen a ponton kaptam annyi szerepet, hogy amikor szólt, le kellett szaggatnom egy-egy darab celluxot (előző napi munkálkodása során - amikor egy földgömb-rajzát applikálta lufira, hogy 3D-s legyen - a celluxtépővel elvágta az ujját; most van benne egy egészséges óvatosság). Ezekkel rögzítette a lufira a hasat, majd a hasra a papírból kivágott karokat-lábakat, végül az ihletadó farkat.

A tigris ajándék apának, de a tervrajzot nekem adta.

Tigris! Tigris! éjszakánk erdejében sárga láng, ez a négyéves kéz szabta rád... hát... hm. :D :D :D Majdnem.

Volt nagyapámnak egy pléh hamutartója - mára kopott, szutykos, deformált, undi darab. Funkcióját is vesztette, jelenleg a lakásban senki nem dohányzik. Mégsem fordult meg a fejemben, hogy kidobjam - ahhoz túl nagy értéket képvisel. Úgyhogy befogtam mellé egy barackbefőttes konzervet, és tisztítást követősen mindkettőt a fürdőszobai csempével azonos színekkel festettem, lakkoztam. A konzervből fogkefetartó, a hamutálból szappantartó lett.

(FB-oldal: https://www.facebook.com/pages/ReBelle-m%C5%B1helynaplova/281304622007597?fref=ts)

Annyi csodát találtam a Le Petit Prince Officiel oldalon (https://www.facebook.com/lepetitprinceofficiel?fref=ts), hogy rájöttem, hogy nekem is KELL valami ilyesmi... Keresgéltem egy fehér hosszú ujjú pulcsit, és mivel épp le is ment a nap, és mert szomorú is voltam, azt a képet választottam, ahol a kis herceg a naplementét nézi. Nem tudom, mennyire lesz tartós, mert textilfestékből van itthon a legkevesebb (mondhatni csak véletlenül elszórt, epszilonnyi mennyiségek) - így aztán olyanokkal helyettesítettem, amikről tapasztalatból tudom, hogy nem jönnek ki a ruhákból... :D Pl. marker, üvegfesték, puffadófesték stb.

Ilyen lett:

Ez meg itt az egyik kedvencem az oldalról - megérne ez is egy pólót eccer;)

(FB-oldal: https://www.facebook.com/pages/ReBelle-m%C5%B1helynaplova/281304622007597?ref=ts&fref=ts)

Ott tartottunk, hogy megvan a pajzs a fakard mellé, és fiam megpedzette, hogy rostélyos lovagi sisakot szeretne. Beláttam, hogy harmincéves korom előtt egész biztosan nem lesz most annyi időm, hogy meghorgoljam az egyébként nagyon döfi sisak-sapkát neki, úgyhogy rögtön elkezdtem alternatívákon töprengeni. És jutott eszembe számtalan szebbnél szebb gondolat... de kivitelezhető egy sem, bár a szekér haladt. És aztán jött a felismerés, hogy mi is lenne az egyedül helyes, szépen megvalósítható, mutatósnak ígérkező megoldás! Persze, hogy papírmasé sisak! Úgyhogy fújtam Marci-fej méret lufit... és... és itt jönne, hogy szépen újrahasznosítottam a háztartásban fellelhető valamennyi sajtóterméket. De nem. Mert újság nincs a lakásban, néhány Buci Macin meg az én Franciaországban gyűjtögetett napilapjaimon kívül, de akármelyikhez nyúlnék, valamelyikünk sikítana fájdalmában... - Úgyhogy a projektnek áldozatául esett durván 10 darab papír zsebkendő, amiket ragasztólakkal pancsoltam fel a lufira. Megszáradás után lufit lemészároltam, papírmasszát sisakformára vágtam, és akrillal festettem. Rostély kedvéért feláldoztam egy újabb lufit, száradást követően azt is "kimanikűröztem" szép ablakosra, majd festettem. Utána az egész hóbelevancra ment egy újabb lakkréteg. (Ki hitte volna, hogy ennyi zsebkendő kellő mennyiségű lakkal,  akrilfestékkel, majd újabb adag lakkal a tetején ilyen masszív képződményt eredményez?? Én nem.) Végül hátul, a búbra madártollat applikáltam, mert hát anélkül nem lehet. Élni se. Na.

Fakardot stílszerűen sisakkal azonos ezüstmetálra festettük. És íme a hercegem, fejin a papírzsepi sisakkal:

Tádámmm!! Jöhetnek a sárkányok! Isten hozzád, édes hölgyem! Marci vitéz messze vágtat.

(FB-oldal: https://www.facebook.com/pages/ReBelle-m%C5%B1helynaplova/281304622007597?ref=ts&fref=ts)

Nagyon megmozgattak a mostanában keringő iskolakezdéses projektek, különösen az újrahasznosított anyagokból készült asztali írószertartók. Noha 21. éve indul nekem is a tanév, nem vagyok rászorulva ilyesmire, a fiam meg egyelőre még kimarad a tanévkezdéssel járó macerákból - nem volt rá tehát különösebb okom, hogy belevágjak én is. Eddig! De az egyetlen nyár alatt abszolvált kétszeri munkahelyváltás meghozta a gyümölcsét ezen a téren (is)! :) Hétfőn beköltöztem az új irodába, megkaptam az új íróasztalomat, holnap jönnek még kütyük is a tetejére, elérkezett hát az idő az írószertartó megkomponálásához. Ezúttal kizárólag a szelektívszemetes zsákból dolgoztam: egy - sejtésem szerint valaha kaputelefonszekrény-ajtókét funkcionáló - deszkalapból, 3 vécépapírgurigából, egy konzervdobozból, egy teásdobozból és egy tojástartóból készítettem eztet itten, festés akrillal. Hurrá, várom a holnapot!!! :D

(FB-oldal: https://www.facebook.com/pages/ReBelle-m%C5%B1helynaplova/281304622007597?ref=ts&fref=ts)

Fiam Szegeden, a nándorfehérvári emléknapon harcolta ki az első fakardját, és nem sokkal később Budán, a Mesterségek Ünnepén vette neki keresztanyja a másodikat. Azóta kardozunk.

Az egyik ütközet után Marci láthatóan eltöprengett, majd megkérdezte:

- Anya, csinálsz nekem páncélt? Ilyen kézben fogósat...

- Pajzsra gondolsz?

- Igeeen! Pajzsra. Csinálsz nekem?

- Lehet róla szó, de először választanod kell egy címerállatot, amit ráfesthetünk.

- Jó! Tudod, mi legyen? Legyen zsiráf! Vagy az... túl hosszú...?

- Hosszúnak hosszú, de csinálhatunk neki hosszú pajzsot.

- Ne, akkor inkább legyen oroszlán.

Így lett Marci címerállata oroszlán, amivel csak egyet bírtam érteni - apja is naaaagyon Oroszlán, és én Marcira is szívesen gondolok mint Kisoroszlánra...

Kacatosdobozban találtam egy díszes fémgombot, azon keresztülfűztem egy gatyagumidarabot, majd az egészet fa óraszámlapon hurkoltam át. Akrilfestékkel festettem a számlapra a címerállatot, tetejére ragasztólakk került. Íme:

Az észbontóan komplikált szimbolika feloldása: Márton, mert Márton, és fagyi, mert az a jele.

Szőr Márton nagyon örült neki!!! Viszont szinte azonnal bejelentette az igényét sisakra rostéllyal és lóra... :P

(Ha egyszer nagyon unatkozom - haha -, talán meghorgolom ezt: http://www.incrediblethings.com/style-and-gear/crocheted-medieval-knights-helmet/)

Hónapokig gyűjtöttem (gyűjtettem...) a gyermekpszichiátrián a foglalkoztatóban centisre farigcsált, akármire is alkalmatlan ceruzacsonkokat. (Elég sok gyűlt össze!) Most, hogy alkalmas eszközt is találtam a feldarabolásukhoz, elkezdtem játszani velük. Elvitt nagyon a "végre csinálás" öröme, úgyhogy sok hibája van annak, amit mutatok, de boldog vagyok vele :) És még egy PET-palacknyi csonk vár arra, hogy higgadtabban, átgondoltabban machináljak velük!

Zene hozzá (így poszt-SZIN-aptikusan): https://www.youtube.com/watch?v=MFk6qX6fBZk

(FB-oldal: https://www.facebook.com/pages/ReBelle-m%C5%B1helynaplova/281304622007597?fref=ts)

Megint egy órát hoztam - valamiért ez egy gyengém, ha nem is kell, csinálom őket; majd megkérdezek egy pszichomókust, hogy mért van ez:) Ez is minimál-riszájkling - tehát nyomokban tartalmaz, de ez csak gyártástechnikai hiba -: műanyag kupakok akrillal festve kerültek a 3, 6, 9 és 12 óra helyére. Egyébként apró nyomokból megfejthető, hova készült az óra. Utolsó munkanap rulez.

(FB-oldal: https://www.facebook.com/pages/ReBelle-m%C5%B1helynaplova/281304622007597?ref=ts&fref=ts)

Fiam kinőtt gumicsizmáit fehér akrilfestékkel alapoztam és szalvétatechnikával csicsáztam. Pozsgások kerültek bele. Nem vagyok teljesen elégedett a végeredménnyel, de nagyon rég szerettem volna cipőbe ültetni... és gumicsizmából - szerencsére - évente csak egy párat pusztítunk el, így várni kell a következőre :D

Ilyet már nagyon régen akartam csinálni!!! Csak hozzákezdeni volt nehéz, a villanykörte kibelezése feladta a leckét. Onnantól viszont simán ment minden, egy régi habverő fémdrótjából fémfűrésszel vágtam egy megfelelő darabot, és fogóval hajlítottam a körte köré. Fonalból vágott darabkákat ragasztópisztollyal ragasztottam a drótra, és az egészet körömlakkal zöldre festettem. A leveleket, bogyókat szintén körömlakkal illetve üvegfestékkel készítettem. Egy régi lámpabelet tettem a mécsesbe, amit egy csavaralátét tart meg a villanykörte szájánál, hogy ne essen bele.

(FB-oldal: https://www.facebook.com/pages/ReBelle-m%C5%B1helynaplova/281304622007597?fref=ts)

Említettem korábban, hogy szeretnék egy posztot írni mindenféle nyakláncokról, fülbevalókról, karkötőkről, merthogy van belőlük egy csokornyi. - No, ez az:)

A mindenféle horgolászást összegyűjtő bejegyzésemben (http://rebelle.blog.hu/admin/post/edit/5444087) mutattam egy patchwork poncsót. Ahhoz készítettem - azonos színű fonalakból - ezt a horgolt fülbevalót. (Dekupázslakkal keményítve.) Borzasztó egyszerű és végső soron mindenféle ruhához készíthető így színben passzoló kiegészítő.

Szintén ígértem a nárciszos szettet:

Horgolt ez a fülbevaló is, bár ez inkább a horgolt övemhez (http://rebelle.blog.hu/admin/post/edit/5444087) illik stílusában (ha színében nem is), hiszen sörnyitófül alapra készült. (Ez egy még csupán félig készült karkötővel fog szettet alkotni, ami ugyan szintén riszájkling lesz, de egészen más alapanyagból. Ha kész, mutatom!)

Ha már nyitófül, van egy karkötőm is, egyszerű, mint a faék, karácsonyi díszszalagra fűztem nyitófüleket és jól megcsomóztam a végét. Piros ruhákhoz általában ezt hordom.

Alapanyagot viszont nem csak kukából menteni szoktam, hanem pl. udvaron, Füvészkertben összebogarászni, amiben nagy segítségemre van a fiam. Lótusznapokról hazahozott zsákmányból készült ez a függő: lótusztermés tetejét levágtam, lakkoztam. Egyszerű, színes nyári ruhákhoz hordom. (Mondtam már, hogy a kedvenc virágom a lótusz? Meg a napraforgó!!! De lehet, hogy az már túlzás lenne...?)

Lótusztermés hátlapjára ragasztópisztollyal rögzített, lakkozott mohos ágakból készült ez itten. (Fehér blúzon mutat leginkább, de nem csináltam ilyen faksznit a kép kedvéért.)

Ezek meg nagy kedvenceim! "Kiköltözött" csigákat gyűjtöttünk, ahogy Marci fiam mondaná, kettőt-kettőt ragasztópisztollyal összetapasztottam, akrillal festettem. Ilyen lett:

A másik kedvencem húsvétra készült, de megszerettem, és nagyon gyakran hordom azóta is. Kevesen vannak, akik nem észrevételezik. (A képen látható fül ugyan az enyém, de a kép maga nem; forrás: Babramegy blog, babramegy.blogspot.hu, https://www.facebook.com/Babramegy?fref=ts.) Amúgy fürjtojás (nekem nem volt evidens, de másoknak általában az).

Ez meg semmi, snassz, nem riszájkling, nem összebogarászás eredménye, csak zsugorkából készült - de szeretem. Kérdés, hogyan beszélgetnek egymással szegények, ha közéjük áll a fejem.

(Ugyanén fészbukon: https://www.facebook.com/pages/ReBelle-m%C5%B1helynaplova/281304622007597?fref=ts)

Gyerekcsoportban készítettünk sok-sok festett virágot felszabdalt tojástartókból; a virágokból aztán falikép, koszorú lett. Hungarocell alapra csináltam aztán egy koszorút a saját ajtómra is, a virágok apró részleteinél még elszuttyogtam temperával, de a leveleket csak beledobtam tojásfestékbe. Ez azért is nagyon izgalmas dolog volt, mert a tojáskartonok színétől, minőségétől függően egészen sokféle árnyalatú lett az eredmény. Ez itt az én koszorúm:

- de azóta az emeletünkön minden ajtóra került már. Sőt rokonok, barátok és egyéb üzletfelek ajtajára is. (Meg az ő rokonaik/barátaik/üzletfeleik ajtajára is.:)

Az elmúlt egy év során a(z egyik) legnagyszerűbb ajándék, amit kaptam, két strucctojás volt.  Még nem oldottam meg igazán azt a problémát, hogy mivel tudnám szépen és biztonságosan elvágni/fűrészelni a héjat, viszont gravírozni remekül lehet! Csak az egyiket tudom megmutatni, mert a másikat elajándékoztam. Illetve vissza:) Tojáshéjjal festettem mindkettőt, ami egyrészt - szerintem - szép, másrészt viszont annyira nem egyenletes, hogy lámpaburaként is jól mutasson, bár a gravírozás erős égő mellett nagyszerűen érvényesül! Úgyhogy ezen még dolgoznom kell... Szóval ha van otthon egy (két... három... sok) strucctojásod, amivel IGAZÁN nem tudsz mit kezdeni, ne habozz szólni!!!

FB-oldal: https://www.facebook.com/pages/ReBelle-m%C5%B1helynaplova/281304622007597?fref=ts

Ha már elkezdtem horgolósat mutatni, felrakom többit is. Miután kínnal meghorgoltam az első sörösdobozfül virágomat, belevágtam egy poncsóba. Nem volt nagyon haladós munka, viszont annál jobb gyakorlás. A poncsót kis csillagokból állítottam össze, az eredmény ilyen lett:

Ezután csináltam ezt a nárciszos karkötőt (szirom: ch8, a horgolótűtől számított második láncszemtől kezdően dc, htr, tr, tr, htr, dc, sl st, ch2, aztán a kezdőláncsor másik oldalán vissza: sl st, dc, htr, tr, tr, htr, dc; közepe: magic ring-be 6 dc, innen spirálban dolgozunk tovább, következő sorban 9 pálcásra bővítünk úgy, hogy *2 dc into next dc, dc into next dc* ismétlés 3x, innentől minden dc-be 1 dc, 3 körben; következik a fodor a szélén: sl st into next dc *ch2, st st into next dc* ismétlés 9x; a designért köszönet @negyvenketto-nek a moly.hu-n). Ebből aztán rengeteg kitűző is készült, illetve teljes ékszerszett: hosszú láncon egy nárciszfüggő, illetve egy-egy fülbevalónak. (Minden virágot dekupázslakkal keményítettem, hogy tartsa a formáját.) Az utóbbiról most nincsen kép, de lesz, mert tervezek egy hosszabb, csupa fülis-karkötős-nyakláncos posztot:)

Végül rátaláltam erre: http://www.repeatcrafterme.com/2012/04/crochet-owl-hat-pattern.html, és - nem bírva ellenállni a bagoly-kultusznak - belevágtam egy sapkába a fiamnak. Sajnos lényegesen vékonyabb fonallal dolgoztam,, mint ami a leírásban szerepel, ezért csak nyomokban tudtam támaszkodni rá, és folyamatos próbálást, igazítást igényelt a dolog. Meg aztán vékonyabb fonallal szintén nem a leggyorsabb horgolászós feladat volt, de megérte szerintem. Íme az eredmény: natúran és fejjel töltve. :D

A Rebelle műhelynaplova elérhető Facebookon is:

https://www.facebook.com/pages/ReBelle-m%C5%B1helynaplova/281304622007597?fref=ts

Lehet csatlakozni:)

Amikor a fiam először látott sörözdobozfüleket virág alakban összehorgolva, azonnal vad "fülgyűjtésbe" kezdett, és rendíthetetlenül ostromolt, hogy mi is készítsük el a saját virágunkat. Ennek azonban volt egy elég komoly akadálya: sosem tudtam horgolni. Aztán karácsony táján - miután megosztottam a problémámat a munkahelyemen - egy kolléganőm hozott horgolótűt és fonalat, megmutatta, miként tudom körbehorgolni a nyitófüleket, és nagy kínlódások közepette elkészítettem az első virágot. (Bár megvan még, inkább nem osztom meg.) Azóta elég sok mindent horgoltam (körbe/össze/szét/agyon), és nagyon megszerettem ezt a műfajt. Végül arra jutottam, hogy az ipari mennyiségű nyitófüllel is kezdenem kellene végre valamit. Bár, mint menet közben kiderült, a látszat ellenére annyira mégsem ipari mennyiség, hogy nagyobb objektumot össze lehessen rakni belőlük, de - nagyjából a készlet feléből - elkészült ez az öv:

Bár fényképen keveset mutat, ez az egyik legkedvesebb munkám. Fiamnak készült a karácsonyra ez a mágnestábla - pontosabban az ahhoz tartozó kiegészítők; a 40x60-as mágnestáblát a táblafilcekkel papír-írószerben vettem. Ugyanott szereztem be a méretre vágható, öntapadós mágneslapokat, amelyekből először a betűk készültek el. Ezután elővettem a családi fényképalbumot, és a fiam életében fontos személyekről kerestem teljes alakos fényképeket (illetve egyet róla is). A figurákat körbevágtam és a hátukra szintén megfelelően körbevágott mágneslapokat ragasztottam.

Az ajándéknak óriási sikere volt: bármit el tudunk játszani vele, a szereplőknek tetszőleges hátteret tudunk rajzolni pillanatok alatt, majd egy mozdulattal letörölni, újrakezdeni. Rajzoltunk már utazást, dzsungelexpedíciót, családi vacsorát, játszóteret, lovaglást... - valós és kitalált helyzetek sokaságát valósítottuk már meg így a táblánkon. Esténként megrajzolhatjuk a figurák ágyát, és belefektethetjük őket. (A fotópapír azért is nagyon jó, mert a táblafilc letörölhető róla.)

Szerettem volna valami rafinált fényképtartót a szobámba, ami színben is passzol a berendezéshez. Így született ez a megoldás: különböző méretű cserépalátéteket és nescafés kupakokat olajfestékkel festettem be, majd kifúrtam és összekötöztem őket. A tetejükre kerültek a fekete-fehér fényképek, majd az egészet fellógattam a falra.

Egy igazi riszájkling projekt mindenféle alkalomra: tejes-/gyümölcsleves doboz alját levágjuk, fekete akrilfestékkel bekenjük az egészet, majd gombostűvel mintát szurkálunk bele. Elemes mécsessel vagy égősorral nagyszerű éjszakai hangulatvilágítás.

Amikor gyermekpszichiátrián dolgoztam foglalkoztatóként, igyekeztem olyan, a gyerekek számára is vonzó kreatív projekteket kieszelni, amelyek anyagszükséglete minimális, így a nullához közelítő költséggel kivitelezhetőek. Ezek a PET-palackból készült karkötők ennek a korszaknak a termékei; igen népszerűek voltak a serdülők körében. A palackokat vízszintesen karikákra szabdaltuk (különösen jók erre a bordázott ásványvizes palackok, de másból is megoldható), a karikákat csuklóméretre szabtuk, bevontuk szalvétatechnikával, lukasztóval lukasztottuk, és mehetett is bele a szalagból vágott vagy fonalból font megkötő madzag.

Nagyon szeretek faliórákat készíteni. Csináltam már kicsit, nagyot, közepeset, festettet, ragasztottat (és úgy szeretnék majd még egyszer olyat, ami visszafelé jár!, az óramutató járásával ellentétesen); ezt most csak azért mutatom meg, mert nagyon szeretem. Mint azt, akinek készült:)

A felirat rajta idézet Hugótól: "Szeretni annyi, mint átvilágítani."

Ezt azért mutatom meg, mert nagyjából egészében ez volt az, amitől a jelenlegi otthonomat otthonnak kezdtem érezni (és mert naaagyon büszke vagyok rá... :). Úgy indult a dolog, hogy szükségem volt sürgősen könyvespolcra. Szereztem is szuper polcot, többet is, de két igen hosszú, masszív, gyönyörű darab is volt köztük. Gondoltam, hogy akkor már tartsa is őket valami, és legyen hozzá különleges a hálószobám fala. Így lett a fa, mert az olyan trendi, meg klimtes, meg életfás meg minden. Akrilt maszatoltam fel a falra, kis ecsettel, a leveleket kókuszrost papírból vágtam ki (mert az milyen menő már!... és milyen drága:((). kétoldalú ragasztóval applikáltam fel. Utána jöhetett is a polc! Az alsó ágra került végül a tojástartóból eszkábált bagoly.

Nagyon kedvelem a babaházgyártó projekteket, de fiúgyermekkel rendelkezem, így nincsen olyan, akinek a kedvéért forszírozhatnám a dolgot.  A gondolat azonban csak motoszkált, és aztán kitaláltam, hogy akkor gyártsunk várat! Az olyan fiús. Mit fiús, macsós! Úgy hogy üres cipős dobozokat és papírtörlő-gurigákat festettünk, ragasztottunk, a gurigatornyok tetejére pici, festett műanyag cserepek kerültek, és a legfelső toronyablak magasságában még egy kis harangot (csengőt) is belógattunk. A képen nem látszik, de a felvonóhíd nyitható, kétoldalt kenderzsineg tartja.

A fiamnak nagyon tetszett, elsősorban a festettkavics-állatait tartja benne. Később azonban, az éjszakai félelmek elleni védekezésben új szerepet, funkciót kapott a várkastély: vettem elemes mécseseket, és éjjelre bepakoltam őket a toronyba, ablakokba; a lobogó lángocskák egészen különleges, középkori hangulatot kölcsönöznek az objektumnak:)

Ha az ember egy matematika tanszék kiürítésénél asszisztál, nagyon izgalmas dolgokat szerezhet. Például táblavonalzót. Például rögtön hármat is. Amiből például fali fűszertartót csinálhat (bár ehhez éppen nem volt szükség mindháromra; az utolsó még vár a végzetére).

Költözéskor számos kallódó deszkát, lécet, sehova nem passzoló bútorelemet találtunk - meg egy rettenetes fali fogast, amiről biztosan tudtam, hogy nem lesz maradása. Ennek pótlására a talált léceket használtuk fel, kicsit felturbózva. Fiam egész kicsi kora óta nagy Hupikék törpikék-rajongó; ezért az alacsonyabban felfúrt "gyerekfogast" aprajafalvásra festettem, és a saját gyerekkoromból átmentetett törpefigurákat csavaroztam rá akasztónak.

A "felnőtt-fogas" úgy született, hogy valaha feltehetően polcként szolgáló bútorlapot kifurkáltam, és törött vagy számomra érdektelen konyhai eszközöket ragasztottam bele.

És persze jött velünk a réges-régóta szolgáló szobai állófogas is, amit a szüleim kertjében álló diófa kivágásakor készítettem egy kiszárított lakkozott ágból, amit karácsonyfatalpba állítottam.

Miután nincsen tévénk, és számítógépen, DVD-n csak jól definiált műsorok, filmek, tartalmak jutnak be a lakásba, így a fiam már az óvodában azzal szembesül, hogy nem eléggé áptudét a legmenőbb mesékkel, játékokkal és virtuális hősökkel kapcsolatban. Egyik nap elkenődve panaszolta, hogy valamelyik ovis társa macerálta, amiért nem ismeri az Angry birds-öt. - De én ismerem az engiböjdöt, ugye, anya?? - bizonygatta megbántottam. És valóban, az oviban ragadt is rá annyi "alapműveltség", hogy felismerje a figurákat, hiszen nem egy gyerek hurcolt magával mérges madaras kabalákat, "alvós állatokat". De be kell vallanom töredelmesen, hogy ennél többet egyikünk sem tudott angry birdékről.

Azt azért éreztem, hogy meg kell védenem a mundért becsületét, és a fiam látszólagos hátrányából előnyt kell kovácsolnunk. Ezért aztán kavicsokat gyűjtöttünk, és nagy munkába vágtunk: Marci festette az alapszíneket, és az apró részleteket. Utána lakkoztunk, és száradás után Marci felvonult a kincseivel az oviban. Kétségkívül övé lett a legteljesebb és legegyedibb mérgesmadár-gyűjtemény!!

A Kifli és levedula blogon találtam egy bejegyzést saját készítésű Mirr-Murról (http://kiflieslevendula.blogspot.hu/2012/03/mirr-murr-kandur-sk.html), és miután az én fiam is igen kedveli a kandúr és Kiscsacsi kalandjait, elhatároztam, hogy én is megcsinálom otthon. Hungarocellgolyó és -tojás, filcdarabok és akrilfesték felhasználásával ez lett az eredmény:

Innen már nem volt megállás, szükség volt Kiscsacsira is. Miután a varrással nem vagyunk barátai egymásnak, Kiscsacsi szintén filcdarabokból és hungarocelltojásból, illetve hungarocellhulladékokból valósult meg; akrilfestés után így néztek ki ketten Mirr-Murral:

Felbuzdult ezen egy kollégám, hogy akkor ő meg Gombóc Artúrt szeretne névnapjára. Így készült el a dagadt madár, szintén hungarocellből, filcdarabok, madártoll, hurkapálca, csokipapír és akrilfesték felhasználásával:

Itt fogytam ki a hungarocellkészletemből, egy már dekupázsolt (és készítője által selejtnek ítélt) tojástól és némi hulladéktól eltekintve. Nemrégiben azonban a szegedi Vadasparkban járva unokatestvérem beleszeretett a kazuárba, ami egy meglehetősen újszerű fordulat volt, nem is nézte mindenki jó szemmel a dolgot a családban, lévén a kazuár nem kedves állat (lásd még https://www.youtube.com/watch?v=YA58sS3x2Oo). Mindenesetre elhatároztam: ha a föld alól is, de kerítek egy kazuárt. Miután azonban tényleg nem egy népszerű kabalaállat, beláttam, hogy kénytelen leszek vagy magról nevelni, vagy magam megcsinálni. Így aztán a hungarocell végéből, nagy kavicsból, rongydarabokból, gyógyszeres buborékfóliából, gyöngyből, hurkapálcából ceruzacsonkból és egy darab ramofixből készült el Ő:

Szép állat a kazuár,

de egy kicsit laza már,

éjfél, mire hazajár,

az asszonynak hamukál.

Szép állat a kazuár.

Hétvégén a szüleim selejteztek. Őrült büszke voltam a fiamra, mert valahányszor elhangzott a mondat: Biztos hogy szükségünk van még erre?! – rögtön arra sündörgött, és „ne dobd ki, mama!” felkiáltással már hozta is az inkriminált tárgyat: – Anya, ebből milyen játékot tudunk csinálni? 
Végül ezt alkottuk egy hangszóró előlapjából, egy törött földgömbből és egy pingponglabdából, némi festéssel – ragasztás, száradás után zseblámpa mellett nézegettük a holdfázisokat.